Jó és jóság


 Válaszd szét azt, amikor elvárják tőled hogy jó légy attól, amikor azt kérik tőled, hogy légy bizalommal az iránt, amit várnak tőled... 


 Köznapi értelemben a jónak lenni annyit tesz, hogy megfelelek egy olyan rendnek, mellyel az önbecsülésem növelhetem. Független és önállótlan magatartásra tanít, ha hierarchiát állítunk fel a jó és rossz között. A kozmoszban e két tényező egyforma értékkel bír: helyesen nem létezik. 
Nincs Jó, se Rossz. Lét van. Nincs jó lét és rossz lét. 
Ami létre jön, létezik, függetlenül attól, hogy mi milyen jelzőket aggatunk rá. A Jóság fogalma csupán a dualista világszemlélet eredménye. Gyermekkorban kialakított elvárásrendszer, mely kereteket ad egy emberi elme kreálta világhoz. 
Igaz ez a gyermeki fejlődésre az egyénben, csakúgy, mint a kollektív emberi tudat fejlődésnek korai szakaszára. 

 Az elménkben eltárolt emlékek kombinációi határozzák meg, hogy miként vélekedik elménk. Elménk, ami nemigen képes meghaladni önmagát, korlátok közé szorított anyagi struktúrája végett. Felépítése sejt szinten tárolta az evolúciós folyamatokban végbement túlélő ösztönt, az uralkodásra törő vágyat, ennek hatására a nyugalom elhagyására ingerli az érzékeket, olyan cselekedetekre készteti a testet, ami nem az öröklét fogalmával, hanem a túlélés szükségességével egyezik. 
 Minél fejlettebbé pallérozta elméjét az ember, annál leleményesebben képes arra, hogy ezt a programot tökéletesítse, egyre távolabb kerülve a kozmikus tudat örökségében kódolt boldogság nyugalmától.

 Bármennyire is legyen jó valaki valamiben, szükségszerűen elvezeti őt ahhoz a rosszhoz, amivel rendszerint alkut kötött, -ami ott himbálózik ellensúlyként minden általa jónak vélt tudatos törekvés belső ösztönös mozgatóin,- a nyugalom szigetét fosztogató láthatatlan, démoni, vagy valamilyen rajtunk kívül álló világhoz. Ahhoz a belső teremtő maghoz, amit önként hajlandó átadni az ember külső erőknek, hiszen a felelősséget elvállalni a végtelenért senki emberfia nem képes mindaddig, ameddig meg nem érti, hogy az evolúciós fejlődés nem áll meg a Föld gravitációs mezejében. 
A földi evolúció része valaminek, ami létezik azon kívül is, s aki képes megérteni ezt a hierachiát, s képes meglelni ebben emberi feladatait, képessé válik arra is, hogy elméje véges határait megnyissa, és átélje a létet.

 A szent és transzcendens Valóság mélyről sugalmazott őszinte elfogadása azon múlik, hogy miként értékeli az egyén a „rosszat”, s ha ezekre képes „jól” reagálni olyan bizalomról tesz tanúbizonyságot, mely alapvető a spiritualitás minden formájában. 

 Ezt a bizalmat keverik össze oly sokan a hittel, mely csak az elmében létezik, s csak jó, vagy rossz lehet.




Szeretettel: KA-M '12.05.13.



















...