Glória Lottinak


Vörös ruhát veszünk magunkra,
vörös a zokni is,
vörös a tégla,
melyen útnak indulunk.
Vörös oroszlán lép elénk
és vörös mancsában
vörösen izzó lávakő sistereg.
Átnyújtja neked.
Csendben elveszed.
Nem égeti meg a kezed,
csodaország csodafényei
csakis szívedet melengetik.
Viszed magaddal.
Most lebegő lépcsőkön int egy angyal.
Követed őt. Bölcs vezetőd.
Mutat egy kertet,
aranyló kelyhek ..
csilingelő a hegytető,
repülő erdő a föld.
Itt életre kelhet.
Izzó lávaköved elültetheted.
Az életfa magja ez.
A nappal és az éjszaka csókot hint.
Apja és anyja a magnak,
mely mostanra indákat hajt,
narancsszínű szárral,
ágas-bogas létrással,
mely növekedve helyet ad neked.
Tovább visz az úton
és mialatt te is nagy leszel,
magasba emel.
Eléred a napot.
Megmutatja a gondolatot,
láthatod a kapuját,
melyet az indának kitárt.
Napsárga réteken
narancsszínű csigavonal díszleten,
berregő világegyetem.
Kicsit féltél,
de tündérek őrizték minden gondolatod.
Ami igaz beengedték,
ami hamis vízre tették.
Hosszú ideje vitorláznak vele,
szélnek eresztve..
Kelekótyaság ne is törődj vele!
Hintázz a hajóval, előre hátra,
hagyd hogy kirepüljön a világba,
ez az a hely ahol a lelked marad hátra,
vagy éppen előre,
ha így teszel elkap a szív kapujának
smaragd színű őre.
Zöld kristálypalotában,
három király van.
Játékuk a csere-bere.
Megtanítják, hogy a piros lávakő azért nem éget,
mert fénye zöld és ez a valódi természet.
Azt is elárulják, hogy a narancssárga indák
a kék hangot adják, de nem látható, csak ha nem nézi a hallgató.
A sárga nap ragyogó fénye nem bántja a szemed,
ha megőrzi neked az emlékezet és ibolya sugarát észreveszed.
A három király, a palota termének
három szegletét háromszor fordítja körbe,
háromszor mondod el, hogy hálát adsz,
négyszer, hogy hazatérek.
Akkor kinyílik a kupola szivárvány ablaka,
megérkezik anya és apa,
odaértél, ami mindenki otthona,
világod kerek és puha.
Ilyen volt édesanya hasa.

2011. február 8.